Indulás Nagykanizsa, kora reggeli órákban.
Utazás rövid pihenőkkel az alsó-ausztriai Melkbe. Első programunk a Szent Benedek-rendi apátság megtekintésére, ahol több mint 900 éve élnek szerzetesek. Naponta a világ minden tájáról érkező látogatók, turisták tömegei zarándokolnak az épületegyütteshez, hogy megcsodálják a barokk remekmű csodás szépségét, amely a Duna fölött magasodó sziklateraszon épült. Az apátság inspirálta Umberto Eccot, a Rózsa neve című, világhírű regényének megírására. A tárlat után látogatást teszünk a hatalmas és méltán híres könyvtárban, majd az apátsági templomban, amely több építészeti érdekességet is magában rejt. A program befejezését követően továbbutazás sétahajóval Krems városába, Wachau keleti kapujába. Wachau 2000 óta az UNESCO kulturális világörökségi része, 33 kilométer hosszú völgyszoros a Duna mentén, Melk és Krems an der Donau között. A hajóról csodálatos látvány tárul elénk: meredek hegyek, szőlővel borított domboldalak és romantikus várromok a folyó mindkét partján. Utunk során elhajózunk több legendás várrom mellett is, melyek közül az egyik leghíresebb Dürnstein vára, ahol Oroszlánszívű Richárd angol király raboskodott néhány hétig. Kb. 1 órás hajózást követően érkezünk Kremsbe a délutáni órákban. A Duna menti kisváros Ausztria legrégebbi városa. Rövid városnéző sétát követően hazautazás.
Érkezés Nagykanizsára a késő esti órákban.
Belépő az apátságba: 15,50 euró/fő – helyi vezetést tartalmazza
Sétahajó Spitz-Krems: 25,- euró/fő
A részvételi díj tartalmazza az utazás és csoportkísérő költségét.
A részvételi díj nem tartalmazza a BBP biztosítás árát.
BBP biztosítás: 700 - 1300,- Ft/fő/nap életkortól függően
Minimális indulási létszám: 40 fő.
Jelentkezés, további információk:
Top Utazási Iroda
8800 Nagykanizsa, Csengery utca 4. fsz. 4.
Tel: +36 30 600 1954
E-mail: info@toputazas.com
https://www.facebook.com/TopUtazasiIroda
Lenti: Keszte Katalin
Tel: +36 30 698 7908
Facebook: https://www.facebook.com/katicsa.keszte
Utazási irodánk a programváltozás jogát fenntartja. A belépő árak tájékoztató jellegűek, falkultatív programok.